A közfeladatot ellátó szerv közzéteszi az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezését (típusa), tárgyát, a szerződést kötő felek nevét, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változásait, a védelmi és biztonsági célú beszerzések adatait és a minősített adatokat, továbbá a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések és az azok eredményeként kötött szerződések adatai kivételével.
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.

Közzététel a   Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata által az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III./4. pontjában nevesített ötmillió forintot elérő, vagy azt meghaladó szerződésekről
2020. évre vonatkozóan
                         
Szállító,kivitelező Szerződés kelte Szerződés típúsa Szerződés tárgya Szerződés időtartama Tényleges teljesítés időpontja Szerződés összege     e ft- ban
Ramiép Kft. 3/31/2020 Vállalkozói Épület energetikai felújítása 2020.03.31.-2021.04.30. folyamatban 45.085
Event Center Kft. 5/12/2020 Vállalkozói Művelődési Ház világosítás korszerűsítés 2020.05.12.-2020.06.30. 6/30/2020 14.999
Ramiép Kft. 5/18/2020 Vállalkozói Standfejlesztés III. ütem 2020.05.18.-2020.11.15. 11/15/2020 52.858
Event Center Kft. 3/31/2020 Vállalkozói Vers utca megvalósítása 2020.03.31.-2020.06.15. 6/15/2020 9.398
Megyeri János 3/30/2020 Megbízási Csukás István - Mesefigurák elkészítése 2020.03.30.-2020.06.15. 6/15/2020 7.620
ÖKOBAU Kft. 10/28/2020 Vállalkozói Gyulai Pál utca aszfaltozása 2020.10.28.-2020.11.30. 11/30/2020 9.699

 

2021. évre vonatkozóan
                         
Szállító,kivitelező Szerződés kelte Szerződés típúsa Szerződés tárgya Szerződés időtartama Tényleges teljesítés időpontja Szerződés összege     e ft- ban
Ramiép Kft. 3/1/2021 Vállalkozói Strand IV. ütem 2021.03.01.- 2021.05.31. 5/31/2021 28.897
Irázi Gábor 6/1/2021 Vállalkozói Ady Endre utcai járda felújítása 2021.06.01- 2021.07.10. 7/10/2021 5.000
ÖKOBAU Kft. 6/28/2021 Vállalkozói Fő utca és bartók Béla utca közötti szakaszon kerékpárút kialakítása 2021.06.28. - 2021.08.15. 8/15/2021 7.297
Ramiép Kft. 8/12/2021 Vállalkozói Bölcsöde kialakítása Balatonszárszón 2021.06.28. - 2022.08.31. folyamatban 75.205
Játszótér 2006 Kft. 9/24/2021 Vállalkozói Játszótéri elemek TÜV 2021.09.24. - 2021.12.15. 12/15/2021 7.002
Reaszfalt kft. 11/8/2021 Vállalkozói Balatonszárszó Kültelek utca, Tábor utca és Gesztenye utca útburkolatának felújítási munkálatai 2021.11.08. - 2022. 04.08. 12/20/2021 24.994
ÖKOBAU Kft. 11/8/2021 Vállalkozói Balatonszárszó Ady Endre, Fő utca és Rigó utca közötti szakaszának útburkolat felújítása 2021.11.08. - 2022.04.30. folyamatban 14.500
Royal-Kert Kft. 11/17/2021 Vállalkozói MFP-KOEB/2021 páláyzat keretében kommunális eszköz beszerzése 2021.11.17.- 2022.03.15. folyamatban 15.455
Balatonszárszói Sport Egyesület   támogatási szerződés Működési támogatás     6.400
Kultkikötő Nonprofit kft.   Közszolgáltatási szerződés       9.000

 

2022. évre vonatkozóan

Szállító,kivitelező Szerződés kelte Szerződés típúsa Szerződés tárgya Szerződés időtartama Tényleges teljesítés időpontja Szerződés összege     e ft- ban
Ramiép Kft. 4/8/2022 Vállalkozói Strand V. ütem 2022.04.08.- 2022.05.31. 5/31/2022 29.654
Hor Zrt. 7/25/2022 Vállalkozói TOP-1.4.1-19-SO1-2019-00016 pályázat keretében eszközbeszerzés 2022.07.25. -2022.09.30. 9/30/2022 15.996
Hudák András 8/11/2022 Vállalkozói Gárdonyi utcai és Arany János utcai járda burkolat felújítása 2022.08.11. - 2022.09.31. 9/22/2022 13.016
Ramiép Kft. 11/10/2022 Vállalkozói MFP-SZLOSZL/2022 program keretében Szolgálati lakás és orvos lakás felújítása, fejlesztése 2022.11.10. -2023.07.31. folyamatban 11.622
Balatonszárszói Sport Egyesület   támogatási szerződés Működési támogatás     6.400
Kultkikötő Nonprofit kft.   Közszolgáltatási szerződés       9.000

 

2023, évre vonatkozóan

Szállító,kivitelező Szerződés kelte Szerződés típúsa Szerződés tárgya Szerződés időtartama Tényleges teljesítés időpontja Szerződés összege     e ft- ban
Délbalatoni Házkezelő Group Bt. 3/2/2023 Tervezési szerződés TOP_PLUSZ-1.2.1-21-SO1-2022-00054 azonosítószámú, művelődési ház felújítása Balatonszárszón című pályázat keretében generál-tervezési felaadataok ellátása 2023.03.02. -2023.08.31. folyamatban 9.420
Balatonszárszói Sport Egyesület   támogatási szerződés Működési támogatás     6.400
Kultkikötő Nonprofit kft.   Közszolgáltatási szerződés       9.000